A múlt hétre terveztem a Tükörjáró sorozat 4. részének olvasását, de sajnos a megjelenését eltolták így egy Jane Austen-t vettem a kezembe. Az első Austen könyvem nem meglepő módon a Büszkeség és balítélet volt, még a gimnáziumban olvastam, a könyvtáros néni ajánlotta a figyelmembe, és amit természetesen imádtam, és azóta többször is újraolvastam.
A mansfieldi kastély pár hete egy leárázáson került a kezembe, kemény 1000 Ft-ért sikerült lecsapnom rá. A könyv 1814-ben jelent meg, a korabeli kritikusok nagyon dícsérték. Vannak, akik úgy gondják ez az írőnő legtökéletesebb műve. Én két Austen regény után azért ezt nem merném kijelenteni, a Büszkeség és balítélet magasan viszi a pálmát. Ebben a regényben nem fogunk sajnos Mr. Darcyhoz hasonló karakterrel találkozni.
Fotó: ronniszakkonyv.hu
A könyv főszereplője Fanny Price, egy szegény család legnagyobb leánya, akit a gazdag rokonok magukhoz vesznek. Fanny szülei nehezen boldogulnak kevés jövedelmükből, ezért édesanyja nővére, Lady Bertram és férje, Sir Thomas, magukhoz veszik az akkor 11-12 éves kislányt. Lady Bertram 4 gyermeke közül másodszülött fia, Edmund bánik egyedül kedvesen a kis jövevénnyel. A többiek lenézik és másodrangúnak tekintik Fanny-t. Edmund kedvessége és figyelmessége miatt nem meglepő, hogy a lány lassan beleszeret a fiúba.
FIGYELEM! SPOILER VESZÉLY!
Amikor kezembe vettem a könyvet arra számítottam, hogy a főszereplő férfi karakter mutat egy pici... nem is tudom, hogy fogalmazzak... mutat több férfiasságot, bátorságot, leleményességet, humort, érzékiséget, tehát olyan tulajdonságokat, amibe egy nő bele tud szeretni. De ehelyett kaptunk egy csomó erkölcsösséget, szemellenzősséget, rossz megítélést ami rózsaszín ködként van tálalva. Edmund karaktere számomra nem volt lenyűgöző, nem akartam megismerni őt közelebbről, persze, elmondhatjuk róla, hogy kedves férfi, meg okos, tisztelettudó, de mégis hiányzik belőle valami. Sejteni sejtettem, hogy az lesz a vége, hogy Fanny és Edmund egymásra találnak, és talán össze is illenek, mert hasonló karakterek, de egyszerűen unalmasak.
Edmund a regény egésze alatt Mary-ért rajongott, végig vele szeretett volna lenni. Mary pedig egyszer őszintén kifejti a véleményét, Edmundnál pedig huss, eltűnik a rózsaszín köd, és hirtelen belenyilal, hogy hello, nekem Fanny-t kell elvennem. Megkéri, és Fanny boldogan ugrik a nyakába és vége, happy end.
Persze már akinek, mert van néhány karakter, aki jól megszívta, és nem úgy alakult az élete, ahogy azt előre eltervezte.
Nekem sajnos nem sikerült Fanny-val azonosulnom, egyszerűen nem kedveltem őt valamiért. Tudom, hogy nagy nyomás nehezedett rá, hiszen befogadott gyermekként kellett helyt állnia minden nap, ahol ezt éreztették is vele, továbbá valahogy mégis jól férjhez kellett menni, annak ellenére, hogy hozománya nem nagyon volt. Kedves volt, érzékeny, de nekem inkább sótlan és szenteskedőként hatott.
Az egyetlen karakter, aki szerintem a legjobban el volt találva, az Mrs. Norris. Annyira idegesítő, hogy legszívesebben fejbevágnád egy péklapáttal, kétszer, vagy inkább négyszer, de annyira hiteles volt. Valószínűleg mindenki ismer legalább egy Mrs. Norris-t, és mindenki utálja, de tényleg minden sztoriba kell valaki, akit utálhatunk.
Érdemes elolvasni a könyvet?
Inkább negatív érzéseim ellenére is azt mondom, hogy igen, érdemes. Viszont, aki szeretne Jane Austen könyvet olvasni, és nem tudja melyikkel kezdje, semmiképp se ezzel, mert biztos, hogy több Austen-t nem fog a kezébe venni, pedig Mr. Darcy-t meg kell ismerni!
